| III. Holcim Térségfejlesztési Konferencia |
| Összesen 73 civil szervezet, önkormányzat és önkormányzati intézmény kapott megívást az „Összefogás a Térség Fejlesztéséért” címmel a Holcim Hungária Zrt. által 2 éve elindított konferencia harmadik előadássorozatára. Az eredetileg 50 fősre tervezett workshopra (azaz műhelyfoglalkozásra) már az esemény előtt megtelt minden hely. A konferenciának november 16-án a Lábatlani Gerenday Művelődési Központ adott otthont. A két-részre osztott szakmai program második felében pályázati tanácsadók vezetésével olyan gyakorlati foglalkozásra is sor került, amelynek során a résztvevők betekintést nyerhettek abba, hogyan lesz a projektötletből pályázat. A Közép-Dunántúli Regionális Akcióterv pályázati lehetőségei - című prezentáció A műhelyfoglalkozásra Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót és Süttő civil szervezeteinek és önkormányzati intézményeinek képviselőit hívták meg a szervezők. Uniós források lehívását is segíti a HolcimBudapest - Nyergesújfalu, 2006. november 17. A közvetlenül kiosztandó támogatások mellett egyebek közt uniós projektek önrészének biztosítására is pályázhatnának Komárom-Esztergom megyei civil szervezetek, önkormányzatok és intézményeik a Holcim Térségi Alapítványnál. Ugyanitt támogatást igényelhetnének a pályázatokhoz szükséges szakértői munkák finanszírozására (pályázatírás, jogi tanácsadás, stb.). Egyebek közt ez is elhangzott azon a Térségfejlesztési Konferencián, melyet Nyergesújfalun rendezett a Holcim 12, régióbeli település mintegy 100 civil szervezete, önkormányzata és intézményeik számára. A konferencia egy hosszú távú program első lépése volt, a cég a jövőben időről időre egy asztalhoz kívánja ültetni mindazokat, akik sokat tehetnek a térség fejlesztésért. 12 település közel 100 civil szervezete, önkormányzata és önkormányzati intézménye regisztrált a Holcim Térségfejlesztési Konferenciájára. A november 17-re meghirdetett szakmai előadássorozat és civil kerekasztal valós problémával foglalkozik: esélyt, lehetőséget kíván nyújtani a térség településeinek a pályázati, így pl. az uniós források hatékonyabb lehívása érdekében. A mintegy 15 neves szakértőt felvonultató konferencián a felszólalók az uniós források lehívásának és felhasználásának fontosságáról, a pályázatírás módjáról, technikáiról, tartanak előadásokat, a civil kerekasztal megbeszélésen pedig az eddigi pályázati tapasztalatokról, kihívásokról valamint a vállalatok a civil szféra és az önkormányzatok együttműködési lehetőségeiről beszélgetnek a civil szakértők. „2007-től valóban nagy esély kínálkozik a térség előtt, s a Holcim - mint a régió gazdasági és kulturális életéért valóban felelősséget érző vállalat - zászlajára tűzte a helyi civil szervezetek, önkormányzatok és intézményeik támogatását. Nem csupán a Holcim Díj és egyéb (egyszeri és vissza nem térítendő) támogatások vagy szponzorációk formájában, hanem egy hosszabb időszakon átívelő program keretében” – nyilatkozta Richard Skene, a Holcim Hungária elnök-igazgatója. „A Holcim felismerte hogy az uniós és egyéb források hatékony lehívását a régió szintjén több tényező is hátráltathatja. Egyfelől a szükséges információk hiánya, másrészt a pénzügyi forráshiány, végül a szakértők és a „know-how” hiánya.” – nyilatkozta Márta Irén, a Holcim Hungária kommunikációs igazgatója. „Kezdeményezésünk arról szól, hogyan lehet és szükséges összefogni a régió gazdasági, kulturális fejlődéséért, s arról is, mit tehet a Holcim a térség civil szervezetei és önkormányzatai segítéséért.”- tette hozzá Márta Irén. A Holcim térségi konferenciáját már a meghirdetés után komoly érdeklődés övezte. Egy héttel a rendezvény előtt megtelt a Nyergesújfalui Térségi Ház: 120 helyre 160 fő regisztrált. 12 térségi település mintegy 65 civil szervezete, 10 térségi önkormányzati képviselő, 20 térségi önkormányzati intézmény, végül 16 helyi vállalkozás jelezte részvételi szándékát. Legnagyobb számban Esztergomból, Nyergesújfaluból, Lábatlanról és Dorogról érkeznek a konferencia vendégei, de sokan érdeklődnek Mogyorósbányán, Bajóton, Tokodon, Tokodaltárón, Tatabányán is az előadások iránt. Több civil szervezet lelkesen üdvözölte a Holcim kezdeményezését, s a párbeszéd folytonosságát sürgette, ezért a Holcim Hungária a november 17-ei Térségi Konferenciát a kezdeményezése első állomásának tekinti. A Holcim Hungária Zrt.-ről: A Holcim Hungária Zrt. Magyarország vezető cement-, kavics- és betongyártó vállalatának, 2005-ös nettó árbevétele közel 32,055 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 631 főt foglalkoztat. A Holcim Magyarországon 2005-ben 3,729 milliárd forintot fordított különböző környezetvédelmi és munkavédelmi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre és korszerűsítésre. További információért kérjük, látogasson el a www.holcim.hu weboldalra.
|
|
|